Lindy Hop
Lindy Hop (kép Savoy)
Ma is nagyon népszerű tánc és a világon mindenfelé táncolják.
A tánc a harlemi fekete közösségben keletkezett és formálódott, körülbelül 1927 és a harmincas évek eleje között a Texas Tommy a Breakaway a Charleston és a hop kombinációjából. Nevét, Charles Lindbergh óceánrepülése nyomán kapta, amikor az újságok a "LINDY HOPS THE ATLANTIC" szalagcímmel jelentek meg. Úgy történt, hogy a híres táncost Shorty George Snowdent megkérdezte egy újságíró a Manhattan Casino-ban rendezett maratoni táncverseny után, hogy milyen táncot táncoltak. Shorty George ránézett az újságra és azt válaszolta, hogy pont úgy ugrunk, mint Lindy az Óceán fölött, így lett hát a tánc neve Lindy Hop.
A tánc fejlődésének óriási lendületet adott a Savoy Ballroom táncterem, ahol a legjobb táncosok gyűltek össze és rendszeres versenyeken inspirálták egymást az újabb figurák és kombinációk megalkotására. A tánc történetében mérföldkőnek számított, amikor 1935-ben a nemrég elhunyt Frankie Manning első alkalommal használt akrobatikus, azaz aerial figurát a táncban egy verseny során, amelyben éppen Shorty George Snowden volt az ellenfele.
A Lindy Hop kezdeti lépései: (film)
A Lindy Hop ma: (film)