Tóth Ivett
Gyermekkoromtól kezdve sok táncot tanultam már, mint például jazz-balett, társastánc, show tánc, salsa, sztepp, míg végül rátaláltam és beleszerettem a swing táncokba 1998-ban. Hazai tanulmányaim után számos külföldi workshop-on képeztem magam éveken keresztül, és volt szerencsém a legjobb nemzetközi tanároktól tanulni.
2001 óta tanítok, koreografálok és fellépek különböző tánccsoportokban.
Korábbi partneremmel Bulyáki Jánossal hoztuk be és honosítottuk meg Magyarországon a balboa nevű swing alapú táncot, mely hamar népszerűvé vált a boogie és swing táncosok körében.
Jelenleg főként Radnai Zsolttal dolgozom együtt táncteremben és színpadon egyaránt, közösen vezetjük tánccsoportunkat, a Swingtime-ot.
Számomra a swing egyszerre az életöröm, a játékosság, továbbá a partnerrel és a zenével való összhang tánca. A swing mérhetetlen örömforrás, nézni, illetve táncolni egyaránt, és sosem késő elkezdeni! Célom az élet örömének átadása a swing nyelvén keresztül.
Jelentősebb munkáim:
- 2002 - Budapesti Frankie Manning workshop - asszisztens2004 – Eu-csatlakozás műsor, Varsó – táncos
- 2005 - 9. Százlá'Boogie-Woogie Nemzetközi Nyári Swingtábor – tanár
- 2007 - 10. Százlá'Boogie-Woogie Nemzetközi Nyári Swingtábor - tanár
- 2007 - Lindy Shock international dance camp - tanár
- 2008 - Tetrapak karácsonyi tánc show - koreográfus
- 2009 - Maffia Swing 1920 (Thália Színház) - koreográfus, főszereplő
- 2009 - Marcell & Ivett workshop (Norvégia) - tanár
- 2009 - Dance Camp in Slovenia – tanár
- 2009 - Tetrapak „Michael Jackson” karácsonyi tánc show - koreográfus
- 2010 - Maffia Swing 1920 (Magyar Színház) - koreográfus, főszereplő
- 2010 - Ladies Style hétvégék – tanár
- 2011 - Cool Cats - koreográfus
Egyéb munkák:
magánórák, esküvői- és szalagavató táncok (nemcsak swing!), folyamatos tanfolyamok, charleston és tradicionális jazz oktatás, fellépés és tánctanítás rendezvényeken.